Engedje meg, hogy segítsünk a helyes szerver gép konfiguráció kiválasztásában!
Talán Ön tapasztalt számítástechnikai szakember, mégis elkélhet egy kis segítség a megfelelő Intel szerver konfiguráció kiválasztásánál - elsősorban a legújabb Intel szerver alkatrészek között megtalálni az optimális darabokat a lehető legalacsonyabb költségek mellett.
Egy-, vagy kétprocesszoros? (Egyutas, vagy kétutas?)Értelemszerűen a feladat és a várható terhelés szabja meg: a kétutas szerver két processzorral a tesztek szerint teljesítményben jelentős mértékben veri az egyprocesszorost. Ám a kétutas szerver csak egyetlen processzorral szerelve nem! Néha rendelnek tőlünk kétutas szervert csak egyetlen CPU-val, hogy meglegyen a későbbi bővíthetőség lehetősége. Ám tapasztalataink szerint elenyésző a későbbi bővítések száma, legfeljebb szökőévenként rendelnek második processzort a meglévő mellé egy-egy eladott szerverbe. Ezért arra szoktuk buzdítani a megrendelőket, hogy egyetlen CPU esetén gondolkodjanak inkább egyutas szerverben, pl. egy Intel E-2278-as, 8 magos Xeon CPU 128 GB ECC memóriával szerelve már nem csak az alap szerver funkciókra (Email-, web-, fájlszerver, ERP rendszer, stb.) alkalmas, hanem egy komolyabb virtualizációra is, pl. négy-nyolc teljes értékű, combos virtuális gépet is gond nélkül hosztolhat. Persze, ha 128 GB memóriánál többre van szükség, akkor csakis a kétprocesszoros a megoldás.
Haladunk a korral: az E3-1200 v6 sorozatú Intel Xeon processzorok után megjelent az Intel Xeon E-2100, majd az E-2200 sorozat, illetve az E5-2600 v4 után az Intel Xeon Scalable, sőt jelenleg már 2nd Gen Scalable CPU-k is, melyek vadonatúj architektúrával, új tokozással rendelkeznek. Ennek megfelelően új alaplapokra és új szerverházakra van szükség, sőt a DDR4 memória bevezetésével azt mondhatjuk, hogy a teljes rendszer áttervezésre került.
Ön már valószínűleg eldöntötte, hogy torony-, vagy rack szerverre van szükség, a választásnál a szerver elhelyezése a kulcs. Kis- és középvállalati szerverek esetén, ha maximum egy-két kiszolgálóra van szükség, a torony kivitel a gazdaságosabb megoldás. Amennyiben három, vagy több szerver elhelyezéséről kell gondoskodni, a rack szekrényben való kialakítással lényegesen nagyobb szerversűrűség érhető el adott területen.
Néhány szerverhotel is preferálja, sőt díjazza is az 1U és 2U magas rack szerverek elhelyezést alacsonyabb havidíjjal.
Következő oldalon a torony szerver választásról olvashat.
Szerver ház - Torony kialakítás
Válassza a költséghatékony, mégis kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező ASUS TS100-E10-PI4 (E-2200 Xeon CPU) rendkívül csendes szerverházat, ha:
- Irodában lesz elhelyezve a szerver. Az összes szerverház közül ez a legcsendesebb, jelentősen halkabb, mint az Intel P4304XXMUXX sorozat!
- Maximum 3+1 3.5"-os merevlemezre van szükség.
- Várhatóan egyszerűbb konfiguráció lesz, nem szükséges 500W-osnál nagyobb tápegység.
- Az Asus TS100-E10-PI4 egy kompakt, egyszerű, de nagyon megbízható szerver, ebből adunk el legtöbbet. Még soha semmilyen garanciális gondunk nem volt vele.
Válassza a drágább, robosztus, kompromisszumok nélkül bővíthető Intel® P4304XXMUXX szerverházat (Union Peak, 1x, vagy 2x 750W-os tápmodullal) abban az esetben, ha:
- Robosztus és tökéletesen megbízható megoldás kell akár enterprise szintű méretezéshez, pl. komplex virtualizáció, HA (High Availability).
- Lehetőleg szerverteremben, vagy külön helyiségben lesz elhelyezve. Ez a szerverház a több belső ventilátornak köszönhetően hangosabb, mint a kisebb Intel szerver házak, főleg maximális terhelés mellett.
- Amennyiben Hot-Swap HDD keretre szükséges, kérjük jelezze az ajánlatkérésben, ajánlatunk a Hot-Swap backplane-t is tartalmazni fogja.
- Akár 8x 3.5"-os merevlemez beépítésére van szükség.
- Tápredundancia (dupla 750W-os Platinum level efficiency tápegység) szüksége esetén kérje 2 db. FXX750PCRPS tápmodullal. A tápegység modulok kazettás rendszerűek, bármikor (üzem közben is) egy mozdulattal bővíthetők, cserélhetők.
- Lesz valaki, aki segít cipelni: teljes konfigurációban akár 30-40kg is lehet a szerver.
Rack szerver választás
Rack szerverek használatával sokkal nagyobb szerversűrűség érhető el adott területen, beépítésükhöz rack szekrényre van szükség. Mindenképp szerverszobába valók, egyrészt sokkal hangosabbak, mint a torony szerverek, másrészt még fontosabb a hűtött, légkondicionált környezet. Az elsőszámú kérdés: 1U, vagy 2U magas egységre van szükség?
Ezt elsősorban a diszkek száma, másodsorban a PCIe bővítőkártyák helyigénye határozza meg. Ha elegendő 4x 3.5", vagy 8x 2.5" diszk hely, akkor minden bizonnyal elég az 1U magas, ha ennél több diszkre, vagy erős GPU támogatásra van szükség, akkor 2U a megoldás.
Az itt felsorolt rack szerverek ugyanazzal az alaplappal épülnek: Intel S2600WFTR. Emiatt a specifikációik ugyanazok, csak a bővíthetőségük különbözik.
Az Intel S2600WFTR alaplap Technical Product Specification letölthető itt. (5.5 MB)
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 1U rack szerver R1304WFTYSR
Nem bővíthető 2.5"-os NVMe SSD-kkel!
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 1U rack szerver R1208WFTYSR
Egyszerű OCuLink kábelezéssel 4 db. 2.5"-os NVMe SSD csatlakoztatható a Hot-Swap előlaphoz, de bővítő kártyával (pl. 4-Port PCIe Gen3 x8 Switch AIC AXXP3SWX08040) összesen akár 8 db. is!
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 2U rack szerver R2312WFTZSR
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 2U rack szerver R2208WFTZSR
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 2U rack szerver R2224WFTZSR
A másik fontos infó, hogy az alaplapra illeszthető Intel Integrated RAID Module, vagyis hardveres RAID vezérlő modul, amely így nem foglal el PCIe kártya helyet a szerver hátuljában. Azt is érdemes észben tartani, hogy a jelenleg rendelhető RAID modulok között vannak akár 16 portosak is – így max. 16 előlapi Hot-Swap diszk (vagy SSD) csatlakoztatható, ha ennél is többre van szükség (vagyis 24-re) akkor un. RAID expander kártyára szükséges, amely a PCIe foglalatok egyikébe installálható. A legújabb fejlesztés pedig, hogy rendelhetők Intel Tri-mode hardveres RAID modulok is, melyekkel a csatlakoztatott - maximum 4 db. - 2.5”-os NVMe SSD-k is teljes funkcionalitással raid-elhetők!
4 node - Intel HPC klaszter szerverek
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 4 nodes, 2U rack szerver H2312XXLR3
Intel Dual Xeon 2nd Gen. Scalable, 4 nodes, 2U rack szerver H2224XXLR3
Minden Intel rack szerver ház Hot-Swap HDD keretekkel érkezik, ám a DELL, HP, Lenovo, vagy más "brand" szerverekkel ellentétben az Intel Hot-Swap keretbe bármilyen kereskedelmi forgalomban kapható SATA/SAS, vagy NVMe meghajtó könnyen beszerelhető, illetve akár a 2,5"-os, akár a 3,5"-os keret magában is kapható.
- Minden Intel rack szerverhez opcionálisan rendelhető az RMM4 távmenedzsment modul (Remote Management Module 4).
- Háromféle rack beépítő sín választható, de a legolcsóbb Enhanced Value RAIL AXXELVRAIL általában tökéletesen megfelel.
Következzen a megfelelő Xeon processzor kiválasztása.
Hogyan válasszunk az Intel Xeon processzorok közül:
Az Intel szélesebb körben is elérhetővé tette a legújabb generációs Xeon E sorozatának legfrissebb tagjait, az E-2200-as (Coffee Lake Refresh) családot ECC memóriatámogatással, valamint vPro támogatással.
Az új Coffee Lake Refresh processzorok maximum 8 maggal és 16 szállal rendelkeznek, kétcsatornás DDR4-2666 MHz-es memóriavezérlőjük maximum 128 GB-nyi rendszermemóriát tud kezelni, a PCIe 3.0 hub pedig 16 sávot kínál. Az LGA-1151-es tokozással érkező megoldások az E-2100-as sorozathoz hasonlóan szintén a C240-es lapkakészlettel ellátott alaplapokban kaphatnak helyet, természetesen a szükséges BIOS frissítés elvégzése után. A platform további 24 PCIe 3.0-s sávot biztosíthat a bővítőkártyák számára, de ezzel együtt hat USB 3.1-es, tíz USB 3.0-s, illetve nyolc SATA portot is kezel.
Intel® Xeon® E-2100 processzorok (Coffee Lake) | ||||||
Processzor |
Cores/ Threads |
Base Speed (GHz) |
Turbo Boost Technology (GHz) |
PCI Express 3.0 Lanes |
TDP (W) |
Processor Cache (MB) |
E-2186G |
6/12 |
3.8 |
4.7 |
Yes |
95 |
12 |
E-2176G |
6/12 |
3.7 |
4.7 |
Yes |
80 |
12 |
E-2174G |
4/8 |
3.8 |
4.7 |
Yes |
71 |
8 |
E-2146G |
6/12 |
3.5 |
4.5 |
Yes |
80 |
12 |
E-2144G |
4/8 |
3.6 |
4.5 |
Yes |
71 |
8 |
E-2136 |
6/12 |
3.3 |
4.5 |
No |
80 |
12 |
E-2134 |
4/8 |
3.5 |
4.5 |
No |
71 |
8 |
E-2126G |
6/6 |
3.3 |
4.5 |
Yes |
80 |
12 |
E-2124G |
4/4 |
3.4 |
4.5 |
Yes |
71 |
8 |
E-2124 |
4/4 |
3.3 |
4.3 |
No |
71 |
8 |
Intel® Xeon® E-2200 processzorok (Coffee Lake Refresh) | ||||||
Processzor |
Cores/ Threads |
Base Speed (GHz) |
Turbo Boost Technology (GHz) |
PCI Express 3.0 Lanes |
TDP (W) |
Processor Cache (MB) |
E-2288G |
8/16 |
3.7 |
5.0 |
40 |
95 |
16 |
E-2278G |
8/16 |
3.4 |
5.0 |
40 |
80 |
16 |
E-2286G |
6/12 |
4.0 |
4.9 |
40 |
95 |
12 |
E-2276G |
6/12 |
3.8 |
4.9 |
40 |
80 |
12 |
E-2274G |
4/8 |
4.0 |
4.9 |
40 |
83 |
8 |
E-2246G |
6/12 |
3.6 |
4.8 |
40 |
80 |
12 |
E-2244G |
4/8 |
3.8 |
4.8 |
40 |
71 |
8 |
E-2236 |
6/12 |
3.4 |
4.8 |
40 |
80 |
12 |
E-2234 |
4/8 |
3.6 |
4.8 |
40 |
71 |
8 |
E-2226G |
6/6 |
3.4 |
4.7 |
40 |
80 |
12 |
E-2224G |
4/4 |
3.5 |
4.7 |
40 |
71 |
8 |
E-2224 | 4/4 |
3.4 |
4.6 |
40 |
71 |
8 |
Átlagos web-, fájl-, vagy backupszerverek tökéletesen elketyegnek egy E-2224, vagy E-2226 Xeon-on, ám kisvállalatok többfunkciós központi kiszolgálójának már legalább négymagos E-2234-es, hatmagos E-2236-os, vagy afölötti CPU-t javasolnánk a Hyper Threading támogatás miatt. Ezeken már remekül elfut akár egy 4-8 gépes virtualizált környezet is.
Az Intel duplaprocesszoros zászlóshajóját ezen a téren (eddig) a Xeon Scalable CPU sorozata jelentette, amelyben 28 mag és 56 szál szolgáltatta a sebességet:
> Platinum: A legmagasabb teljesítményt, a hardverrel maximalizált biztonságot és a kiemelkedő üzleti rugalmasságot kínálja. Ez a processzor akár 28 magos is lehet, tehát duplaprocesszoros rendszer esetén 56 fizikai mag elérhető, és akár 3TB memória is konfigurálható. A 81xx-es kódszámtól indulnak a Platinum CPU-k.
> Gold: Kiváló teljesítményt, gyors memóriát, több összekapcsoló / gyorsító motort, fejlett megbízhatóságot kínál. Két részhalmaz létezik: Az 5000 és a 6000-es sorozat, értelemszerűen 51xx és 61xx kódszámtól.
> Silver: Hatékony teljesítményt nyújt, akár a minimális 70 watt energiaigénnyel is. Ez a processzor legfeljebb 12 magot tartalmaz és duplaprocesszorosra méretezhető; legfeljebb 1,5TB memóriával tud rendelkezni. 41xx. kódszámtól
> Bronze: Alapszintű teljesítményt nyújt, maximum 8 magos processzor, tehát két processzor esetén 16 fizikai mag a rendszerben) és 1TB memóriával konfigurálható. 31xx kódszámtól.
Nem összehasonlítható teljesítménytöbbletet mutatnak a legújabb (2020-ban megjelent) Intel Xeon Cascade Lake processzorok, amiknél az abszolút csúcsot a 48 magos változat jelenti. A szerverprocesszor nemcsak a magok számában, hanem kialakításában is változott. Az Intel azt a megoldást alkalmazta, amit az AMD is megtett az Epyc szerverprocesszornál. Az alaplapra legfeljebb két ilyen processzor helyezhető, ami 96 magot eredményez, arról azonban egyelőre nem beszélt az Intel, hogy hány szál tartozik majd hozzájuk.
Az eszközt úgy tervezték meg, hogy legfeljebb 24 DDR4 RAM-ot fogadjon el (legfeljebb 3 TB-os méretig) a dupla processzoros rendszerekben. De össze tud dolgozni az Intel Optane memóriájával is (ami RAM-ként és nagyon gyors SSD-ként is funkcionál), ebből 24 modul pedig 12 TB-os rendszermemóriát eredményez.
Az Intel szerint a jelenlegi Xeon processzorokhoz képest 20 százalékos a teljesítménynövekedés, az AMD Epychez mérve pedig 3,4-szeres a szorzó a javukra. Emellett további jó hír, hogy a processzorokat az alapoktól tervezték újra, így a Spectre és a Meltdown hibák már nincsenek meg benne.
A következő oldalon segítünk alaplapot választani.
Intel szerver alaplapok
Talán kicsit bonyolultabbnak tűnik első blikkre a helyes Intel szerver alaplap választás, de meglátja, mégsem az! Egy- vagy kétprocesszoros, torony, vagy rack szerver alaplap, esetleg HPC, tehát nagy szerversűrűséget lehetővé tévő fél-szélességű alaplap. Kattintson a lenti kis képekre a nagyításhoz!
- Intel M10JNP2SB a belépő, legtöbbet használt általános célú egyprocesszoros alaplap: E-2100, vagy E-2200 Xeon CPU, 4 memória foglalat (ECC UDIMM modulok, max memóriaméret 128 GB), 2 db. PCIe 3.0 x8 és 1 db. PCIe 3.0 x4 csatoló jellemzi. RAID 0/1/10/5 (Intel RSTe) az alaplapi RAID csatolón és 4x Gbit Ethernet!
- Intel S2600STBR alaplap sorozat Intel Xeon 2nd Gen Scalable duplaprocesszoros torony szerverekbe való alaplap plusz szolgáltatásokkal: C624 Chipset, 16x ECC reg DIMM, 2x 10GbE, PCIe x16, IPMI 2.0 & Redfish, elsősorban P4304 sorozatú Intel torony házba építjük és egy, vagy több komolyabb GPU kártyával megerősítve professzionális mérnöki, vagy grafikai munkaállomás is válhat belőle.
- Intel S2600WFTR, egyszerű a választása, illetve nem kell választani: a kétprocesszoros Xeon Scalable 2. Gen. rack szerverek döntő többsége ezzel a Wolf Pass kódnevű rack optimalizált alaplappal van szerelve. Max. 7.5 TB reg ECC memória installálható 24 db. memória szlotba, Intel Optane DC Perzisztens memória támogatással, 4 db. PCIe NVMe OCuLink csatlakozó az alaplapon, RMM4 1GbE (menedzsment port) + 2x 10GbE.
- Az Intel S2600BP szerver alaplap család olyan igényes felhasználási területekre készült, mint a nagy teljesítményű számítástechnika (HPC), a hiperkonvergens infrastruktúrát (HCI) igénylő felhőalkalmazások, a mesterséges intelligencia (AI) és más, a legnagyobb teljesítményű munkafolyamatok, amelyek a legnagyobb sűrűségű feldolgozási teljesítményt igénylik. 4 db. Xeon Scalable 2 Gen. duplaprocesszorral szerelt számítási egység egy 2U magas rack szerverben: ideális a valós idejű számítási követelményekkel járó terheléshez.
Érdemes tudni az Intel Data Center Blocks (Intel DCB) létezéséről, melyek teljesen validált szerverrendszerek az Intel legújabb technológiája alapján épített megoldásaival. Kizárólag az akkreditált Intel OEM szállítók forgalmazhatják, amilyenek mi is vagyunk.
Kis előretekintés: 2021-2022 Intel szerver portfolió az Intel 3rd Gen Scalable Xeon processzorokhoz:
Az Intel M70KLP (Kelton Pass) négyprocesszoros 2U szerver rendszer termékcsalád a készülő 3. generációs Intel Xeon SP processzorokhoz (Cooper Lake) készült. Támogatja az Intel Optane perzisztens 200-as sorozatú memóriát; rugalmasan tervezett virtualizált környezetekhez és nagy teljesítményű munkaterhelésekhez, beleértve az adatbázis- és adatelemzést, a webtárhelyet és az AI / ML-t, keressen bennünket ha erre a legújabb technológiára van szüksége!
Az Intel M50CYP (Coyote Pass) szerver rendszer termékcsalád szintén a készülő 3. generációs Intel Xeon SP processzorokhoz (Ice Lake) készült. 1U és 2U formátumú megoldásokban kapható, és ideális platform sokféle megoldáshoz, például Hyper-Converged Infrastructure, AI, SDS, HPC és CSP alkalmazásokhoz, már elérhető nálunk!
A hamarosan megjelenő 3. generációs Intel Xeon SP processzorokhoz (Ice Lake) tervezett Intel D50TNP (Tennessee Pass) szerver rendszer termékcsalád egyetlen, fél szélességű, jobb teljesítményt és hűtést biztosító alaplap, amelyet a HPC számításához, szervizeléséhez, tárolásához terveztek és szintén előrendelhetők nálunk!
Memória konfigurálása és a teljesítmény növelése Scalable Xeon processzorokon
Gyakran kapunk megrendelést nagyobb memóriával konfigurált szerverre. Ügyfeleink általában 128/256/512/1024 GB RAM-ot rendelnek az Intel Xeon Scalable processzorok legújabb generációjához (Cascade Lake), de ez nem optimális!
A Xeon Scalable processzorok hat memóriacsatornát és max. DDR4-2933 DIMM-eket támogatnak. Az összes memóriacsatorna előnyeinek kihasználásához tehát az optimális teljesítményhez 96/192/384/768/1536 GB RAM-ot kellene telepítenünk.
Ha tehát ha pl. 256 GB memóriát kell installálnunk egy duplaprocesszoros rendszeren, 8x 32 GB-os DIMM modult felhasználva, akkor 6-ból csak 4 memóriacsatornát fogunk használni. Ez a konfiguráció is természetesen működik, de a memória sávszélességének teljesítménye csökken, az optimális 6 csatornáshoz képest. Hogy megtudjuk mennyivel, lefuttattunk egy egyszerű memória-benchmarkot, a STREAM-et , több memóriakonfigurációban. Az eredmény:
1. ábra: A memória sávszélességének teljesítménye a felhasznált DIMM-ek számának függvényében - Intel Xeon (Cascade Lake) duplaprocesszoros rendszeren. (12 DIMMs = 2 x 6)
Az eredményekből jól látható, hogy 6 helyett csak 4 csatorna feltöltése ~ 67%-os,
2 csatorna feltöltése pedig csak ~ 35%-os memória sávszélesség teljesítményt eredményez.
Mem. modul | 2 DIMMs | 4 DIMMs | 6 DIMMs | 8 DIMMs |
---|---|---|---|---|
8 GB | 16 GB | 32 GB | 48 GB | nem javasolt |
16 GB | 32 GB | 64 GB | 96 GB | nem javasolt |
32 GB | 64 GB | 128 GB | 192 GB | nem javasolt |
64 GB | 128 GB | 256 GB | 384 GB | 512 GB (max) |
Assembly | ||||
Max. memória sávszélesség |
~ 35% | ~ 67% | ~ 97% | ~ 35% |
Tehát erősen javasoljuk az ügyfeleinknek, hogy töltsük fel mind a 6 memóriacsatornát, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák a rendszereink. A memória árának csökkenésével (már ~ 50% -kal alacsonyabb a tavalyinál) további DIMM-ek hozzáadásával is remélhetőleg a költségkereten belül marad - hosszú távon pedig megtérülő befektetés.
Következzen a hardveres RAID vezérlő kiválasztása.
Intel RAID vezérlő választás
A lenti linken áttekintheti az általunk forgalmazott aktuális Intel RAID vezérlőket. Egytől-egyik igazi hardveres vezérlő saját kontrollerrel és gyorsítótárral (cache). Mindegyik kártya biztosít RAID0,1,5,6,10,50,60 kötegeket és Backup battery csatlakoztathatóságot. A kiválasztásnál a döntő a portok száma, a csatoló felület illetve a kártya típusa és a gyorsítótár.
Tekintse át az új Intel Tri-mode hardveres RAID vezérlőket (2020-2021)!